Kedves Barátaim, fölös ellenségeim,

nem gondoltam volna, hogy ennyien kíváncsiak vagytok rám. Felelősségnek kezdem érezni egyre inkább ars poeticamat, ami egykor betartandó emberi szabály volt számomra, azzá váltam.

Nem hittem volna, hogy ennyire rámtapad a kényesen megtervezett álarc, és gyerek arcnyi mérete ellenére, velem növekszik.

Elgondolkodtatok már azon, milyen különos lenne, ha a gondosan becsatlakoztatott kábelek mögé látva, végigtapogathatnánk, melyik, hová van bekötve? Ha azonnal tudnánk ki járt előttünk ott, ahol éppen állunk. Szerelmünk, vagy gyűlöletünk megtestesjtője. És hogy ki fog?

Díszeleghetnék, és mindenkinek, ezerszer, már többször is elhangzott jókívánságokkal bókolhatnék, ahogyan sokan teszik. Megteszem. Most. Ezennel.

Az idő ketyeg. Építeni kell.